MOZGÁS ÉS HAGYOMÁNY EGYESÜLET ÓCSA

MOHA egyesület a Népviselet Napján

2021/04/23. - írta: Kormos Rebeka

Egyesületünk a MOzgás és HAgyomány szavakat tűzte ki zászlajára annak érdekében, hogy ne csupán a viseletek tárgyi gyűjtése, és a gyűjtemény gondozása valósuljon meg, hanem az ócsai viseletek éltetése is. Ehhez pedig számos megmozdulás és esemény kapcsolódik terveink szerint.

egy-nap_logo_csizma_kicsi_jpg.jpg

A Népviselet Napja évről évre egyre nagyobb jelentőséggel bír az egyesület tagjai számára. Mindig bátorítunk új tagokat, hogy öltsék magukra a helyi viseletet ezen a napon.
Az idén az Ócsai Tájház kezdeményezéséhez kapcsolódva, a viseletek talán legkisebb egységével foglalkozunk: a keszkenőkkel.
A hímzett kendők elengedhetetlen kiegészítői voltak a leányok és nők ünnepi viseletének Ócsán is, és a Kárpát-medence más területein is. 
Ócsán a keszkenők is követték a viseletekre és hímzésekre jellemző fő szabályokat. A hímzések színe illeszkedett a viselethez. Ehhez kapcsolódó szokásokról olvashatnak a Az ócsai népviseletek képeskönyvében. 

az_ocsai_viseletek_kepeskonyve.jpg

Magyar Ilon és Magyar Mária nénik, akik hajdan megkezdték az ócsai viseletek gyűjtését, új ötlettel álltak elő. Az ócsai Népviseleti Babagyűjteményt - amely szintén az ő nevükhöz kapcsolódik -  szeretnék majd kiegészíteni egy hímzett keszkenő gyűjteménnyel. Ezt a tervez az Egyesület is támogatja.
Szeretettel fogadunk felajánlásokat a Kárpát-medence minden területéről, hogy egy valós gyűjteménnyé növelhesse ki magát ez a kezdeményezés.

1jpg.jpg

Támogassák egyesületünk működését!

1%-os és más támogatási formákról itt tájékozódhatnak. Kilkk!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mohaegyesulet.blog.hu/api/trackback/id/tr5916511136

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása